Címlap

Két malomkő között

A házasélet útján van egy tábla, amelyre a szülők neve van felírva. Jó figyelnünk erre a táblára, mert a szülőkhöz való viszo-nyunk döntően kihat egész házaséletünk boldogságára. Mint lel-kipásztor tudom, hogy milyen sok családi élet tört össze azon egyszerű tényen, hogy a házastársak közül az egyik nem volt annyira intelligens, hogy társa édesanyjában ne csak az „anyóst", hanem a társa édesanyját lássa. Sok esetben a válásig vagy az ideggyógyintézetig lehet követni ezt az utat.
Amikor a házastársak közül az egyik valami bántót mond a másik szüleire, akkor ez a bántás a társa szívén megy keresztül. Mikor pedig társának a szülei mondanak sértőt reá, az szintén a társa szívén megy át. Ebben a helyzetben olyanná leszünk, mint a két malomkő közé tett búzaszem: őrlődünk. Még a legboldo¬gabb pillanatokban is ott van a lelkünkben ez a fájó gondolat: Miért nem szereti a szüleimet? Miért nem szeretik a szüleim? — és ez a lelki tartalom kisugárzik. Mint valami fátyolos felhő rá¬borul legjobb napjainkra is, és megmérgezi legszebb perceinket. Nem beszélünk róla, mert úgy érezzük, úgyis felesleges, hiszen a kérdés megoldhatatlan. De lelkünkben hordozzuk, ahonnan né¬ha-néha ki is robban, talán egy-egy egészen más tárggyal kap¬csolatos ingerült szó alakjában, és belülről mérgezi meg egész házaséletünket, a társunk iránti belső, lelki egységünket, mert a legmélyebb, legérzékenyebb lelki szférát, a szülők iránti lelki kapcsolódást érinti. Ők neveltek fel bennünket s ezer meg ezer titkos szállal kapcsolódnak hozzánk. Ezért ha őket bántják, ne-künk is fáj, még akkor is, ha esetleg helye is lenne a kritikának.
Ezért a saját boldogságunk érdekében szeressük a társunk szüleit. Ne kritizáljuk felettébb őket, még akkor se, ha a kriti¬kánk igaznak látszik. Sohase felejtsük el: ha őket bántjuk, tár¬sunkat bántjuk, a társunk szívében romboljuk a hozzánk való kapcsolódást, és így önmagunk boldogságát tesszük tönkre. Ne legyünk féltékenyek a társunk szüleire. Higgyük el: hogyha együtt szeretjük őket, a társunk szívében még több hely jut az irántunk való szeretetre. Itt se akarjuk mindenképpen a „magunk életét megtartani", mert könnyen elveszíthetjük azt.
Az is előfordulhat azonban, hogy — esetleg tudat alatt — a szülők szívében merül fel valami féltékenység. Eddig a mamával beszélt meg mindent a leánya, most pedig azt látja, hogy a legin-timebb dolgokba nem avatják be. Eddig ő vasalta a fia ingeit, tő¬le indult munkába vagy szórakozni, most viszont már egészen más a helyzet. Az élet valahogyan üressé vált, az árvaság és az öregedés árnya ott settenkedik már az ajtó előtt, és készül belép¬ni a házba. A fiatalok örömének látása egyfelől boldogságot je¬lent számára, másfelől azonban fájdalommal tölti el.
Meg kell értenünk szüleinket, annál is inkább, mivel egy¬szer mi is megöregszünk, és nekünk is férjhez megy a lányunk, illetve megnősül a fiunk. A legjobb gyógyszer itt is a szeretet. Meg kell mutatnunk nekik, hogy házasságunkkal nem vesztettek, hanem nyertek, mivel most már egy helyett ketten szeretjük őket, nem is beszélve arról, hogy majd jönnek az unokák, akik¬nek boldog gyermekmosolya a szeretet új színeivel fogja meg-ajándékozni azokat, akik most egy kicsit árvának érzik magukat.
Ha pedig a szülők szeretete lenne rossz irányú, s egyoldalú szeretetüktől vagy tudatalatti féltékenységüktől indíttatva mon-danának valami rosszat a társunkról, sok szeretettel meg kell mondanunk nekik: „Édesanyám, ugye szereted édesapámat? Ugye rosszulesik neked, ha valaki rosszat mond róla? — Látod, én is úgy szeretem a férjemet, mint te az uradat, és nekem is ép-pen olyan rosszulesik, ha valaki rosszat mond róla, ha a szavak mögött nem a feléje irányuló igazi szeretetet érzem. Azért ha nem akarsz két malomkő közé tenni, ne bántsd, hanem szeresd azt, akit én szeretek. Ha azt akarod, hogy boldog legyek. És gon-dolom, hogy azt akarod."
 
Fontos ezt a kérdést rögtön a házasság elején tisztáznunk. Sok házasságban az a hiba, hogy amikor még kicsi a tűz, akkor nem oltják el, mikor pedig nagyra nőtt a láng, akkor már nem tudják eloltani.
Vannak házasságok, amelyeket a szülőkhöz való viszony tesz tönkre, és vannak házasságok, amelyekre felejthetetlen ál-dásként hull a szülőkhőz fűződő szeretetkapcsolat pótolhatatlan ajándéka.
Érdemesebb ez utóbbit választani!