Címlap

A gyülekezetépítés feladata

A gyülekezetépítés feladata az Egyház beteg testének gyó­gyítása. Jól vigyázzunk a megfogalmazással. Nem meggyógyí­tásról, csak gyógyításról van szó. A meggyógyítás egy befejezett aktust jelent. Ez pedig ebben az esetben lehetetlen. Tudomásul kell vennünk, hogy az Egyház mindig újra és újra megbetegszik, eltorzul, belázasodik, megfertőződik. Ezért mondták a reformá­torok: Ekklesia semper reformari debet: az Egyházat mindig re­formálni kell. Ennek a szüntelen reformációnak, a megromlás el­leni szüntelen harcnak a feladatát vállalja el a gyülekezetépítés. A világban élő Egyházat folyamatosan pusztítja a romlás. Ezeket

 

mozog. Ez a középarányos, amely persze nem azt jelenti, hogy a gyülekezetnek csak 14%-a jár templomba, mert vasárnapról va­sárnapra cserélődik az igehallgatók bizonyos része. Azonban mégis azt jelenti, hogy minden 100 lélekből 86 vasárnaponként nem jön a templomba. Tegyük fel, hogy ebből van 10 kicsi gye­rek, 10 másutt dolgozó, 10 beteg és mozogni nem tudó öreg. Ez akkor is azt jelenti, hogy a gyülekezet több mint felét nem von­zotta a templom. Képzeljünk el egy beteg szívet, amely a vérnek még a felét sem tudja átszűrni magán. Ez a mi egyházunk állapo­ta. Szemléltetésképpen képzeljük el, hogy egy ötezres gyüleke­zetben karácsonykor 2500-an vannak a templomban. Természe­tesen nem férnek be, és bár délelőtt két istentiszteletet tartunk, a padok között is zsúfoltan állnak, s a templom körül is, hogy leg­alább hangosítókról hallják az Igét. Istentisztelet után fáradtan és boldogan mondja a gondnok a lelkipásztornak: Tiszteletes Úr! Ennyien még sohasem voltak! — Mindenki boldog, az istentiszte­let is szép volt. Éppen csak a gyülekezet felét egyáltalán nem ér­dekelte, hogy kétezer évvel ezelőtt Megváltó született nekünk.

Ha nem akarjuk magunkat áltatni, soha nem csak azt kell számba vennünk, hogy hányan voltak a templomban, hanem hogy hányan maradtak otthon.

Az Egyház betegségeinek tünetei egyéb statisztikákból is látszanak. Ezeket a betegségeket az Ige hiánya (mint valami vita­minhiány a szervezetünkben) és az Isten-közelség érzésének el­vesztése okozza. A tömegvonzás képlete szerint két test között a gravitáció ereje a távolság négyzetének arányában csökken. Így vagyunk az Isten-közelséggel is. Minél távolabb vagyunk tőle, annál inkább megüresedik társadalmi, közösségi és magánéle­tünk is. Természetesen itt is vannak kivételek, amelyek azonban nem döntik meg a statisztikai valóságot, mint ahogyan nem dönti meg a dohányzás rákkeltő erejét az a jelenség, hogy léteznek do­hányzó kilencvenévesek is, akik nem rákban halnak meg. Nekik Isten különlegesen erős szervezetet adott, de ha nem dohányoz­tak volna, lehet, hogy még tovább élnének. Az emberek nagy százaléka viszont, ha dohányzik, hamarább elpusztul tüdőrák­ban. Vannak nem templomjáró emberek, akiknek örökletesen jó természetük van, lehet szüleik vagy nagyszüleik példája él tudat­alattijukban, s a megelőző generációk példája még védi a lelkü­ket, de intenzitásukból vesztenek, s utódaik még többet fognak veszteni. A tőről metszett virág is pompázik egy darabig, de ha­marabb elszárad, mint az, amelyiknek gyökere van.

A szekularizálódó világnak és benne a mi gyülekezeti éle­tünknek négy, nagyrészt közös jellemző betegsége van.